Morris - Egy marék tacskó

Mini Morris ideiglenes életének történései.

A búcsú

 

 

Hosszú, sötét és nehéz éjszakánk volt. Ketten virrasztottunk Morris mellett. Porca is velem volt. Porca a kutyáink közül a szálkás törpetacskó, aki a legkevésbé sem örült Morrisnak. Félt tőle és inkább az étkezőasztal alatt gubbasztott csak hogy elkerüljön mindenféle találkozást a kiskutyával. Most végig mellette feküdt, a fejét Morris mellé tette és minden makorgásra figyelt. Morris sokat sírt az éjszaka. Enni nem akart csak egyszerűen igényelte, hogy simogassam és melegítsem. A szituáció elég félelmetes volt és ehhez még ez a sötét, szeles éjszaka is.... Porca viselkedése ijesztett meg. Tudom, hogy Ők mindenre sokkal érzékenyebbek. Ő érezte, amit én nem akartam elfogadni. Valahogy az ember szíve ilyenkor teljesen ellentétesen kezd el működni az agyához képest. Félelmet éreztem. Nem akartam szembesülni a tragédiával. Reggel Porca már agresszíven védte Morrist. Nem engedte a kutyákat a közelébe. Csak ő ülhetett Morris mellett, csak ő szagolhatta meg.

Morris ma reggel meghalt.

Amikor megtudtam, hogy Morris hozzánk kerül, hihetetlen energiát és erőt éreztem magamban. Ezt az erőt Mici gyógyulása adta. Mici betegségéből és gyógyulásából rengeteget tanultam. Elhittem, hogy megvan bennem a kitartás, az alázat, nagyfokú koncentráció és az a plusz energia, ami ahhoz kell, hogy Morrist is meg tudjuk gyógyítani. És most lenullázódtam. Elszállt az energia és nem bírok talpraállni. Megállt az élet itt nálunk. Nem tudok erőt gyűjteni, ahhoz hogy felálljak és továbblépjek. Jár az agyam. Valahol valami elromlott a folyamatban. Mégsem hagyta magát a természet. Be kell lássam, hogy nem mindig mi emberek irányítunk mindent. Nem szólhatunk bele a körforgásba. Próbálkozhatunk és vagy bejön vagy nem. El kéne fogadjam, hogy nem lehet mindig győzni. De miért pont most kellett megmutatnia a természetnek? Miért Morrisnál kell szembesüljek? Egyszer egy temetésen hallottam ... amikor elveszítünk valakit, akkor saját magunkat sajnáljuk. És hogy ne legyünk ilyen önzők. Van ebben valami. Naná hogy sajnálom magamat! Ki ne élné meg egy beteg kutyus elvesztését kudarcként? De szerettem volna látni felnőni. Szerettem volna megélni vele is a sikert, ahogy Micivel. Ezt leosztotta valaki? Egyszer sikerülhet, egyszer meg nem? Kesergek, pedig talán Morrisnak tényleg jobb már így. Talán tényleg szenvedett. Voltak pillanatnyi javulások és boldogság, hogy sikerülni fog. Morris tegnap már tudta, hogy ennyi adatott meg neki. Nemhiába nem evett. És remélem azért hálás egy kicsikét.

Valahol olvastam, hogy aki igazán szereti a kutyát, az ne tartson. Mert feldolgozhatatlan az elvesztése. De kutya nélkül meg nem lehet élni!

Morrissal még ma reggel elmentünk Balázshoz. Gyenge volt és nem is tudott lábra állni. Balázs még megvizsgálta,de már nem bíztatott. El akarta altatni. Megkérdezte, hogy beleegyezünk-e. Elsírtam magamat. A választ Morris adta meg. Szép csendben elaludt. A testét nem hoztuk el, viszont Balázzsal megbeszéltük hogy felnyitja a kis testet. Az eredmény: a tüdeje nem teljesen gyógyult meg a gyulladásból. És a gyenge tüdő miatt a szívizma is elgyengült a sokkal erősebb igénybevétel miatt. Ha túlélte volna, akkor később rengeteg probléma lett volna vele. Ez nem magyarázkodás és nem is vígasz. Sajnos ezek a tények. Remélem ezzel a diganózissal Morris hozzájárult ahhoz, hogy később kutyákat menthessenek meg.

Most éreztem először, hogy hosszú az út hazáig Szentendréről. Zokogtam és most is azt teszem. Borzasztóan fáj.

Köszönöm Balázs, hogy segítettél, hogy türelmes voltál velünk. Hihetetlen optimizmust és erőt adtál, hogy végig tudjuk csinálni az emúlt hónapokat. Rengeteget tanultam tőled és most már nem félek beadni egy injekciót sem. Tudom, hogy rád mindig lehet számítani. Réka neked meg köszönöm, hogy nekünk adtad Morrist, hogy megbíztál bennünk. És van még egy ember - akiről ma már elmondhatom, hogy a barátom, bár még sosem találkoztunk személyesen - köszönök neki mindent és Morrisnak meg köszönöm ezt a barátot!

A Morrisról szóló blogomat ezzel a nem túl vidám irománnyal zárom. Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta, aki szurkolt ennek a kis csöppségnek!

Kedves Morris, sosem felejtelek el

Morris én nem adom fel!

 

 

Ma együtt dolgoztunk. Na jó én dolgoztam, Morris leginkább aludt. Sajnos nem úgy "működött" ma, ahogy az elmúlt napokban. Le van fogyva, mert megint nem akar enni. Tegnap este még elfogadta a frissen főzött finom csirkehúst. Sokat nem mertem adni neki, nehogy visszahányja. Ma már semmi. Nem fogadta el az ételt. Visszatértünk a múltheti állapotra. Calo-pet minden mennyiségben és fecskendővel etetés. Pipettával itatás. Ma még a vizestálból sem akart lefetyelni. A szörcsögés viszont majdnem teljesen megszűnt. De valahogy ettől még nincsen jó kedvem. Gyenge nagyon. Ha kiteszem magamhoz, látom hogy erőlködik, hogy az ölembe mászhasson. Azt azért kiköveteli. Ha eljön az etetés ideje akkor szólok hozzá, ilyenkor felemeli a kis fejét és néz azokkal a hatalmas szemeivel. Úgy segítenék, de nehéz kitalálni, hogy most éppen mi a baj. Kapja az infúziót, kapja a szojkásos injekciót. Kap béres cseppet és plerasan szirupot. És kap rengeteg szeretetet és tudom, hogy sokan gondolnak rá.

A két esti etetésnél visszatolta a nyelvével még a calo-petet is. Pedig az eddig nagyon csúszott. Nem gondolok arra, hogy ez most a feladás nála. Nem gondolok semmi rosszra, ami történhet. Most egy kicsit félek. És amikor még ma este lefekvés előtt kiveszem és megetetem vagy legalábbis megpróbálom megetetni, akkor megrázom magamat és a lehető legnagyobb nyugalmat sugározva csak rá fogok koncentrálni. Tudom, hogy élni akar, mert akkor már rég föladta volna.

Egyet tudok nem akarom elveszíteni ezt a kiskutyát. Talán az akarat is tud annyira erős lenni, hogy segít(?) Nem lesz könnyű éjszakánk, de szeretnék minden percben ott lenni vele, hogy minden kis jelet láthassak, ami arra utal, hogy Ő itt van és gyógyulgat. Hallhassam a makogását, mert olyankor tudom, hogy rendben van minden. Mint most is. Makog, mert bekakilt. És ha már fent van, akkor etetés és itatás....

..... hát most Morrisnak kell a drukk

Magánélet a kutyákon túl

 

 

.... tehát Morris életében is vannak pillanatok, amikor nem a kiskutya van a középpontban (a gondolataimban viszont igen). Ilyen volt tegnap az a kb két és fél óra, amíg nem körülötte forgott a világ (csak ugye a gondolatok). Kulturális feltöltődés volt napirenden. És megérte, de még sok ilyet kívánok önzően magunknak és természetesen másnak is. Mindenki másnak is, akik kicsit is szeretik az operát. Tudom, tudom, hogy most Morris a középpont, de egy kicsikét írnék erről az eseményről.

MOLTOPERA. Fantasztikus! Egy fiatal társaság, egy fiatal igazgatóval. Profik, lelkesek. Látszik, hogy nagyon élvezik, amit csinálnak. A céljuk, hogy érthetőbbé, emberközelibbé tegyék számunkra ezt a nem is olyan könnyű műfajt. Tegnap részese lehettem a társulat első, premier előadásának. És lesz folytatás, mert ezt ígérték. Szeretettel várnak mindekit, aki szereti, aki sosem szerette, de elég bátor és nyitott arra, hogy meggyőzzék, szerethető az opera.

Morris várt minket. Nem is tudom, valahogy nem örültem a látványnak. Ő úgy döntött, hogy még kakil egyet este. Még a háta közepe is kakis volt. Az operától átitatott hangulatom egy pillanat alatt visszazökkent a beteg kutyát ápoló állapotába. Kutyaágy takarítás, Morris kipucolása a kakiból. Most talán sokan követ vetnek rám, de a kipucolás vízzel történt. Na igen, tisztában vagyok azzal, hogy egy beteg, legyengült kutyánál ez kockázatos. De könyörgöm ő sem illatosat csinál. Na most már az.

Ami talán pozitív javulás, hogy magától iszik, de nem ám a saját, méretére szabott tálkából. Neki a "nagy" kutyák vizestáljából kell innia. Mindegy ezen nem fogok vele összeveszni. Beindult lassan a székletürítés. Most már kezd megszokottá válni, hogy mindennap van esemény. Ennél az eseménynél az elmúlt napokban az én leggyengébb gyomrú lányom asszisztált. Ő volt a nyertes. Ezek az események nagy öröm a családban.

Ami viszont kevésbé vidám, hogy Morriska nem nagyon akar enni. Emiatt elég gyengécske. Nehezen mozog, pedig volt már jobb is. Csetlik-botlik vagy egyszerűen szétcsúsznak a lábai és elterül. Úgy kell összeszedni az összes lábát a megfelelő állásba. Csak a calo-pet csúszik, de az sem magától, hanem mi adjuk a szájába. A nem evésnek sajnos meglett az eredménye. Morris 2012. február 16-án 366 gramm. Ez most ijesztő. Mert múlt héten kedden 380 grammal került hozzánk. És azóta már volt több is a súlya.

Mától napi tíz mili infúzió mindennap. Bérescsepp és a szokásos injekciói. És éppen most fő a csirkeszárny. Megbeszéltem Balázzsal, hogy szeretném megpróbálni. Puha husi. Mi kellene egy igazi ragadozónak?! Végülis a héten kilenc hetes. Ebben a korban már akár ilyet is ehet. Az alutasakos cicakaját meg szétosztottam a nagyok között. Imádták!

És egy kis végszó

Kell a magánélet. Kizárni nem lehet és nem is akanám. Van a családom, akik szintén szeretnének belőlem néha-néha. Van a munkám, ahol szintén teljesíteni kell. Ott vannak a kutyáink, a két saját hihetetlen türelemmel és van egy Micink, aki mégtöbbet szeretne belőlem, belőlünk. És Mici, amíg nem találja meg az igazit, addig ezeket meg is kell hogy kapja maximálisan. Ráadásul Mici eddigi története is megérne egy hoszzú blogbejegyzést. Ezért van az, hogy néha elmarad a bejegyzés mini Morrisról. Ettől még Ő ugyanúgy megkap minden törődést, szeretetet és gondolskodást.

Sűrű és mozgalmas

 

 

Korán keltünk. Morris is. Hangosan, vékony hangon ugatott, hogy vegyük már ki a kosarából. Természetesen rögtön a kanapé felé vette az irányt. De ma nem lehetett szunyókálni a reggeli után. Félhétkor randink volt Balázzsal. Neki is jól indult a napja, amikor meglátta Morrist, mert ma a kiskutya jobban volt. Megkapta a szokásos szurikat egy kis hasnyomkodás és felmarkoltuk a holnapi injekció és calo-pet adagunkat. Mert ha minden jól megy, akkor holnap nem megyünk Szentendrére. Balázs megelőlegezett nekünk egy lazább napot:) Miután hazaértünk volt kaki is, amit alapos vizsgálat alá vettem. Féreg ebben sem volt. Ez jó hír. Az már kevésbbé, hogy ma a calo-peten kívül nem volt hajlandó mást enni és ma az ivás is csak pipettával működött. Nem értem. Tegnap mi történt és ma megint mi nem jó? Délután volt még kétszer kaki - remélem ez már valami pozitív jel és beindul a működés minden téren.

A vacsorája alutasakos cicaeledel volt. Na ez már nekem is nagy kihívásnak tűnt. A doktor rendelte így. Na jó, de akinek nincsen macskája? És szerintem abban egyetérthetünk, hogy egy állateledel bolt választéka manapság eléggé zavarbaejtő. Réka volt a megmentőm. Naná, hogy neki macskája is van és tapasztalata cicakaja téren.

Tehát a vacsi, csirkehús aszpikban, ha jól mondom. Nem is gondoltam volna hogy ez ilyen guszta! Gyönyörű húsdarabok. Ezek a macskák tudnak valamit. Na gondoltam erre tuti ráugrik. Hááááát..... Volt fejforgatás, fintor és gondolkodás. Ezután következett a szimatolás és végül megkóstolta. Magától, semmi kényszer, kistálból evés. Nem hagytam, hogy nagyon belefeledkezzen. Nem akarom, hogy egyszerre túl sokat egyen, mert félek, hogy esetleg hány. Nem hányt csak a szokásos habos slejm. Most mély alvás. Szeretném még később ébreszteni, hátha legalább iszik, de egy kis calo-pet biztosan lecsúszik.

Kell a drukk

 

 

Nem fogok kertelni. Ma egy nem túl jó napon vagyunk túl. Morris nincsen jól. Aggódunk. Nem tudom, hogy mi változott szombat óta, de már a tegnap is gyanúsan nyugodt volt. Ma ez a kis csöppség csak kétszer evett, nem kért többet. Ivás után, leginkább valami habos slejmféle jött vissza. És csak aludt és aludt.

Délután a program Szentendre, Balázs. Balázs is aggódik, ma először láttam a homloka előtt borús felhőket. Kiszáradásra gyanakszik. Nem értem, nem akarom megérteni. Mit, hol rontottunk el? Most egy kicsit úgy érzem magamat, mint egy héttel ezelőtt, újra kezdjük. Infúzió Balázsnál, infúzió itthon késő estig folyamatosan. Calo-pet paszta, nem is kevés. Jó lenne, ha ez is elfogyna legkésőbb reggelig. A vérvétel nem sikerült, nem találtunk vénát. Hagytuk. Talán nem is lesz szükség rá, mert Morris holnap már vidámabban ébred.

Egy pozitív volt a mai napon. Amikor este hazaértünk Szentendréről, kivettük Morrist az utazóládájából és az első útja a vizestál volt. Nagyon szépen és sokat ivott és minden benne is maradt. Érzi, hogy mi a probléma? Honnan jött rá, hogy neki most inni kéne? Eddig bármennyit is bóklászott, sosem ment a vizestál felé. Pipettával itattam folyamatosan. Hiszem, hogy Ő tudja, hogy mire van most szüksége.

Tudom, hogy ez most egy szomorkás bejegyzés. Sosem olvasok blogokat, tehát nem tudom, hogy itt ki mit mond el, oszt meg az életéről ... Nem tudom, hogy egy blognak mit kell tükröznie. Egy biztos nem fogok mellébeszélni, nem ezért indítottuk el Morris történetét. Úgy gondoltam, hogy sokan kíváncsiak Morris fejlődésére, izgulnak érte, küldik a gyógyító puszikat és energiát. Ő értük fogok őszintén írni, mégha nem is sikerül a legvidámabbra.

És akkor most a következő adag infúzió következik...

Csend, nyugalom, egy téli vasárnap

 

 

Nehezen indult a nap. Pedig aludtunk egész éjjel. Semmi nyöszörgés, csak békés szuszogás. Ki gondolná, hogy reggel mégsem az evés a legfontosabb egy fejlődésben lévő kölyökkutyának. Nem evett. Nem is lett ettől jó kedvem. Féltem, hogy valami baj van. Pedig egy sikeres szombat után csak jót vártam. Hagytam, mászkáljon. Rohant a kanapéhoz és kierőszakolta, hogy ott szunyókálhasson. Rendesen felborította ezzel a kutyáin vasárnap délelőtti lazítását. Ilyenkor ott alszanak. Ma Morris bevette a kanapén lévő egyetlen kutyapárnát. Mici ideges is volt. Neki jutott Morris kicsire gyűrött fészke. Komikus is volt a jelenet, ahogy azon kuporgott, amolyan tacskós-kifli pozícióban. A másik kettő meg sem próbált feljutni a kanapéra. Egyszerűen még mindig félnek ettől az apróságtól. Délutánra aztán megjött a bátorságuk, amikor próbáltuk egy kis vasárnapi ejtőzésért visszaszerezni a kanapénkat a kutyáktól. Csak annyiban engedtek, hogy leülhettünk, na jó el is dőlhettünk. Máris három és fél kutya ült, feküdt még a fejünk tetején is.

Az étvágya szépen, lassan megjött. Ma valahogy nem vitte túlzásba. Ma inkább az alvásé volt a főszerep. Igyekszem azt gondolni, hogy ilyenkor gyógyul, erősödik és még nő is. Nem mértem, de holnap ígérem jövök az újabb - remélem - nagyobb számmal. Megkapta az injekcióit is. Vagy én voltam nagyon ügyes, vagy Ő szokta már meg, hogy mindennap megszúrjuk, de nem sírt és nem fetrengett, ahogy ezt néha szokta. Csendben tűrte. Talán ehhez is kezd hozzászokni.

Ma kicsit visszafogottra sikerült a beszámoló, de tényleg ilyen visszafogott napunk volt. Néha nem baj, ha nem történik semmi. Remélem azért a képekről látszik, hogy Morrissal minden rendben. Vidám, kiengyensúlyozott kiskutya csak még nagyon aprócska és törékeny. Ő még nem tudja, hogy mennyien szorítanak neki, mennyien küldik a pozitív energiákat, hogy mihamarabb erőrekapjon és végre elpanaszkodhassam, hogy egy perc megállás sem volt, mert egésznap ezerrel pörgött, ahogy egy egészséges kutya teszi:)

És a csoda megtörtént

 

Kellemesen indult a nap, egy átaludt éjszaka, egy nyugodt kiskutyával. Nem volt éhes, nem sírt, bár este nehezen aludt el a saját helyén. Két napja tökéletesen rákapott a kanapén alvásra. Elleste a többitől, hogy hogyan is kell felmásznia kanapéra. Van egy kutyaágy a kanapé végéhez tolva, mivel Mici kutya nem bír felugrani rá. Ezen keresztül azonban lazán felugrik. Na most Morris, a törpe is ezen keresztül próbálkozik. Hát éppen hogy a kutyaágyra fel bír mászni. De úgy látom nem adja fel. És természetesen a kanapé tacskók által legkedveltebb szegletét szereti ő is. Miért is nem csodálkozom ezen?!

Viszont amire megint rá kellett jönnöm, hogy mi emberek furcsán gondolkodunk az ilyen picibbnél is picibb lényekről. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan tanul a többitől. Ki gondolná, hogy amikor beteg, akkor Ő még figyeli a többi viselkedését, cselekedeteit? Pedig a kanapén alvás is tőlük való.

Az ideigleneseinkkel az elején igyekszünk mindent úgy csinálni, hogy amikor gazdihoz kerülnek, akkor ne egy „elrontott” kutyát adjunk át. Ez vonatkozik arra, hogy nem alszanak az ágyunkban mellettünk - ez csak a mieink kiváltsága - őket elronthattuk. A kanapét ugyan letakarom a biztonság kedvéért, de a nappaliban is van egy kutyaágy - az az ominózus kanapéra felsegítő -, ami az új jövevény nappalait teszi kényelmesebbé. Gondolom mindenki sejti, hogy ebben nem sokáig alszanak? Hát nem. Ma délután három és fél kutyával, próbáltam kényelmesen elnyúlni és pihenni. A kutyák megint jót aludtak. Egy fél a nyakamon, jobbanmodva a torkomon, egy másik a hasamon, egy a lábaimon egy pedig az oldalamon. Hihetetlen, hogy ilyenkor mekkora tudok lenni! Minden kényelmetlenség ellenére ennél jobb állapot kevés van:)

És igen, délután megtörtént, amire napok óta várunk. Morris kakilt. Délelőtt még Balázs dokival tanakodtunk, hogy mi lehet az ok. Volt ultrahang, ami semmi elváltozást nem mutatott. Volt paraffin elölről és hárulról is. És kapott féreghajtót. Balázs egy hatalmas féregre gyanakodott. Ami vicces, hogy hazafelé az autóban rendesen szellentett ez a kis eb, de semmi darabos dolog:( És a délutáni alvás után, megtörtént. Kakilt, nem is kicsit. És még az a bizonyos féreg sem volt a kakiban. Ennyire még sosem örültünk, amikor a kutya bekakilt. Szerintem átléptünk a gyógyulás egy újabb fázisába. Most már minden működik ezen a kis csodalényen. Tehát most már el kezd szépen gyarapodni és egyre virgoncabb lesz. Azt hiszem felköthetjük a gatyánkat, hogy minden igényét kielégítsük mini Morissnak

428 gramm

 

 

Várom a csodát kaki formájában. Úgy tűnik a hőmérő nem válik be. Viszon egyre lelkesebben eszik. De azért most már ki kéne jönni valaminek! Tudom, hogy soványka és be kell építeni, de attól még valaminek ki kéne jönni. Ma úgy döntöttem, hogy mérni fogom, lássuk dekákban is a gyarapodást. Szemmel nem látom, mert még mindig csont és bőr. Oké ez még csak a harmadik nap és ezt nem lehet sürgetni. Tudom, hogy lassan elindult egy folyamat, aminek a vége egy egészséges, virgonc kiskutya. Ma az injekciók beadása is a mi feladatunk. Jajjjjjj. Nem szeretem, de már Micinél sem volt választás. Szurni kell, mert csak így gyógyul meg.

Tegnap este átköltöztettük az új fekhelyére. Nem okozott gondot neki sem, végülis a megszokott illatok vele vannak. Kicsit nagyobb mozgástér jut így neki. Bár ha felébred, akkor szívesen kiveszem, hogy mászkáljon a szobában, kergesse a hőseimet. Megmutatta, hogy nem csak sírni tud, hanem ugatni is. Nagyon cuki azzal a vékonyka hanggal, de ugat, mint egy normális kutya. Szeretem, hogy most már egyre több mindenre reagál. Megismer minket, örül nekünk, odajön és bújik. Kezd rájönni, hogy a kutyáinkkal nem tud mit kezdeni, nem hagyják magukat, menekülnek. Micivel ma volt egy komolyabb beszélgetésem. Ő az egyetlen, aki néha leküzdi a gyávaságát és szószerint nyomul. Bökdösi és hát Micinek van egy rossz szokása - amit csupa kedvességből csinál - csipked. Mindig azt mondom, hogy puszi helyett csinálja, mert amikor örül nekem és ezerrel osztja a puszit, közbe-közbe iktat egy csípést is. És ma csipett, nem engem, hanem Morrist. Gyengéden ugyan, de nem szeretem. És ezért bünti jár. A helyén ül és hallgatja a szentbeszédet. És nehezen tudom megállni, hogy ne öleljem meg, amikor azokkal a gyönyörű barna szemeivel néz bűnbánóan. Ő az a kutya, akinek egy pillanat alatt elborul az agya (jó értelemben), ilyenkor pörög ezerrel, gyilkosan cibálja a játékokat, de egy felemelt hanggal vissza lehet rögtön zökkenteni. Okos, szép és szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy jól nevelt. Ez az ő érdeme is, mert szívesen tanul csak foglalkozzunk vele. Tehát visszatérve Morris és Mici kapcsolatára, óvatosnak kell lenünk.

Az éjszakánk sűrűbb volt az előzőeknél. Kétszer is keltett, éhes volt. A három órát most is betartotta. Ilyenkor nehezebben alszik vissza. Vagy csak nekünk tűnik hosszabb időnek, amikor félkómásan próbáljuk visszaaltatni?


Énekeltem nekik. Morris hozzámbújva aludt, Mici mellém ült és odahajtotta a fejét a mellkasomra. Porca és Bizsu békésen szunyókáltak. Sok ilyen idilli pillanatot szeretnék magunknak még. Ennél meghittebb nem nagyon van. Élvezem minden percet, amit a kutyákkal tölthetek.

Morris a délután nagy részét az ölünkben töltötte. Kiharcolja magának, hogy magunkhoz vegyük. Felváltva dajkáltuk és ezt nagyon díjazza.

Megmértem, 2012. február 10-én 428 gramm. Kaki nem volt, kapott paraffint és most várjuk a csodát.


Morris a félelmetes

 

Ma korán keltünk, illetve korán keltett. Éhes volt és ezt elég hangosan adta a tudtunkra. Olyan mint egy újszülött, három óránként jelez, hogy enne. Éjjel negyed háromkor ugrasztott, evett és jól esett neki, hogy ott maradok a dobozkája mellett, amíg visszaalszik. Ma már új fekhelye lesz a csöppségnek. Hatalmas fonott kosár, puha plédekkel kibélelve + a vele érkezett stafirung, amin még rajta vannak az emlékillatok.

Az evéssel és ivással, pisiléssel nincsen gond. Reggel volt egy kis slejm, ami visszajött. Aggasztó, hogy még mindig nincsen széklete. Bár Balázs doki még nem aggódik és a pocakja sem árulkodik arról, hogy most már jó lenne könnyíteni. Orvosi utasításra este előveszem a lázmérőt:( Gyanítom ezért nem fog szeretni, de hátha beindul. Ha ez sem működik, akkor jön a paraffin.

Ma is megkapta a napi adagját a szurikból visítás és nyekergés közepette. Minden attrocitás ellenére igazán jó kutya.

A lakásban egyre bátrabb. Körbejárja a nappalit. Ez egy jó nagy túra ám neki:) Kipróbálta az egyik kutyaágyat, amibe a törpetacskó fér el kényelmesen.


Ha meglátja valamelyik ebet rohan felé csóválva. Igazán vicces jelenet, ugyanis a mi kutyáink félnek tőle. Ha szembefordul velük, már spriccelnek is szét. Érthetetlen szituáció és gyanítom Morris sem érti. Még Mici a legbátrabb, elrohan és tisztes távolságból visszafordulva hisztis ugatással közli, hogy ne közelítsen. Vagy a könnyebb utat választja, bebújik mögém és onnan les. Szerintem egy felvételt megér a jelenet. Még mielőtt valaki a szívéhez kapna .... Morrist sohasem hagyjuk felügyelet nélkül a kutyáinkkal. Bár szerintem ebből a kis történetből mindenki kitalálhatja, hogy ők nem azok a hős típusú ebek. Ők csak egymás közt arcoskodnak, mondjuk az sem vehető komolyan.

És akkor most megyek, ágyat rendezni és előveszem a lázmérőt...

Morris - ahogy a történet elkezdődött

 

Hát valahogy így kezdődött ez a történet ....

„Őt bevállaltam. Kedden érkezik. Elsődlegesen Orsiékra gondoltam, bár ők
szálkás gyereket akartak... Beteg. Kaninchen. Félrenyelt, tüdőgyulladása
van. Ha túléli ezt a pár napot, jön. Nincs 40 dkg, pedig már 80-nak kellene
lennie...

Nem tudtam nemet mondani... :(”

És pár kép egy kiskutyáról. Nem tudtam beazonosítani a méretét. Pedig a leírás alapján tényleg kicsike. Naná, hogy én sem mondtam nemet, bár ő így már a második lesz ideiglenesként, a két saját mellett. De hát egy ekkora kutya bárhol elfér. Némi rutint összeszedtünk az elmúlt pár hónapban, beteg kutya ápolásából és rendszeres állatorvoshoz járók vagyunk. A kocsink már szinte magától kitalál Szentendrére a Futrinka csodadokijához, Balázshoz.

Egy ilyen fiatal, beteg kiskutyával majdnem annyi teendő van, mintha az ember gyesen lenne. Na én ezt meg különösen élvezem. Ez az otthon dolgozó kismama érzés. Semmire nincsen idő, mert amikor éppen nem dolgozom, akkor etetek, itatok, pocakot masszírozok, pisit törlök és boldog vagyok, hogy legalább ezt produkált. És amikor elalszik, akkor visszaülök dolgozni. És akkor jelzi a többi kutya is, hogy eltelt a nap, enni is kéne és lassan eljött az esti séta ideje is. Ma ilyen nap volt. De azért itt a családom, aki sokmindenben tehermentesít. De majd csak kialakul a napi rutin.

Morris .... Ez lett a neve. És Morris tényleg kicsike és nagyon beteg. Sokféle reakciót olvastam ma Facebook-on Morris képe alatt. Nem vagyok kapható az értelmetlen megjegyzésekre, a más emberek indokolatlan bántására. Mert van ilyen is a sok pozitív bejegyzés mellett. De Réka írta - és ez tényleg így van -, ez a természetes szelekció. Ez a kiskutya nem élte volna túl, ha nincsen mellette egy aggódó és lelkiismeretes ember, aki igenis "fügét mutatott" a természetnek. És a mai naptól mi átvettük a stafétát és folytatjuk a küzdelmet, hogy Morris felerősödjön és minél hamarabb meggyógyuljon. És Morris ha lassan is, de szépen erőre kap. Ma már megkaptam tőle az első puszikat, amikor odahajoltam fölé. Nem bukja vissza az ételt és a folyadékot. Kapott jó sok szurit, aminek annyira nem örült - volt visítás, fetrengés -, de ez még folytatódik, mindennap.


Az éjszaka nyugiban telt. Egyszer felébredt, evett, volt pisi, nem is kevés:) Gyanítom, ha erőre kap, lesznek még itt átrandalírozott éjszakák.

Mi meg majd mosolyogva virrasztunk.....