Nehezen indult a nap. Pedig aludtunk egész éjjel. Semmi nyöszörgés, csak békés szuszogás. Ki gondolná, hogy reggel mégsem az evés a legfontosabb egy fejlődésben lévő kölyökkutyának. Nem evett. Nem is lett ettől jó kedvem. Féltem, hogy valami baj van. Pedig egy sikeres szombat után csak jót vártam. Hagytam, mászkáljon. Rohant a kanapéhoz és kierőszakolta, hogy ott szunyókálhasson. Rendesen felborította ezzel a kutyáin vasárnap délelőtti lazítását. Ilyenkor ott alszanak. Ma Morris bevette a kanapén lévő egyetlen kutyapárnát. Mici ideges is volt. Neki jutott Morris kicsire gyűrött fészke. Komikus is volt a jelenet, ahogy azon kuporgott, amolyan tacskós-kifli pozícióban. A másik kettő meg sem próbált feljutni a kanapéra. Egyszerűen még mindig félnek ettől az apróságtól. Délutánra aztán megjött a bátorságuk, amikor próbáltuk egy kis vasárnapi ejtőzésért visszaszerezni a kanapénkat a kutyáktól. Csak annyiban engedtek, hogy leülhettünk, na jó el is dőlhettünk. Máris három és fél kutya ült, feküdt még a fejünk tetején is.

Az étvágya szépen, lassan megjött. Ma valahogy nem vitte túlzásba. Ma inkább az alvásé volt a főszerep. Igyekszem azt gondolni, hogy ilyenkor gyógyul, erősödik és még nő is. Nem mértem, de holnap ígérem jövök az újabb - remélem - nagyobb számmal. Megkapta az injekcióit is. Vagy én voltam nagyon ügyes, vagy Ő szokta már meg, hogy mindennap megszúrjuk, de nem sírt és nem fetrengett, ahogy ezt néha szokta. Csendben tűrte. Talán ehhez is kezd hozzászokni.

Ma kicsit visszafogottra sikerült a beszámoló, de tényleg ilyen visszafogott napunk volt. Néha nem baj, ha nem történik semmi. Remélem azért a képekről látszik, hogy Morrissal minden rendben. Vidám, kiengyensúlyozott kiskutya csak még nagyon aprócska és törékeny. Ő még nem tudja, hogy mennyien szorítanak neki, mennyien küldik a pozitív energiákat, hogy mihamarabb erőrekapjon és végre elpanaszkodhassam, hogy egy perc megállás sem volt, mert egésznap ezerrel pörgött, ahogy egy egészséges kutya teszi:)