Nem fogok kertelni. Ma egy nem túl jó napon vagyunk túl. Morris nincsen jól. Aggódunk. Nem tudom, hogy mi változott szombat óta, de már a tegnap is gyanúsan nyugodt volt. Ma ez a kis csöppség csak kétszer evett, nem kért többet. Ivás után, leginkább valami habos slejmféle jött vissza. És csak aludt és aludt.

Délután a program Szentendre, Balázs. Balázs is aggódik, ma először láttam a homloka előtt borús felhőket. Kiszáradásra gyanakszik. Nem értem, nem akarom megérteni. Mit, hol rontottunk el? Most egy kicsit úgy érzem magamat, mint egy héttel ezelőtt, újra kezdjük. Infúzió Balázsnál, infúzió itthon késő estig folyamatosan. Calo-pet paszta, nem is kevés. Jó lenne, ha ez is elfogyna legkésőbb reggelig. A vérvétel nem sikerült, nem találtunk vénát. Hagytuk. Talán nem is lesz szükség rá, mert Morris holnap már vidámabban ébred.

Egy pozitív volt a mai napon. Amikor este hazaértünk Szentendréről, kivettük Morrist az utazóládájából és az első útja a vizestál volt. Nagyon szépen és sokat ivott és minden benne is maradt. Érzi, hogy mi a probléma? Honnan jött rá, hogy neki most inni kéne? Eddig bármennyit is bóklászott, sosem ment a vizestál felé. Pipettával itattam folyamatosan. Hiszem, hogy Ő tudja, hogy mire van most szüksége.

Tudom, hogy ez most egy szomorkás bejegyzés. Sosem olvasok blogokat, tehát nem tudom, hogy itt ki mit mond el, oszt meg az életéről ... Nem tudom, hogy egy blognak mit kell tükröznie. Egy biztos nem fogok mellébeszélni, nem ezért indítottuk el Morris történetét. Úgy gondoltam, hogy sokan kíváncsiak Morris fejlődésére, izgulnak érte, küldik a gyógyító puszikat és energiát. Ő értük fogok őszintén írni, mégha nem is sikerül a legvidámabbra.

És akkor most a következő adag infúzió következik...