Hosszú, sötét és nehéz éjszakánk volt. Ketten virrasztottunk Morris mellett. Porca is velem volt. Porca a kutyáink közül a szálkás törpetacskó, aki a legkevésbé sem örült Morrisnak. Félt tőle és inkább az étkezőasztal alatt gubbasztott csak hogy elkerüljön mindenféle találkozást a kiskutyával. Most végig mellette feküdt, a fejét Morris mellé tette és minden makorgásra figyelt. Morris sokat sírt az éjszaka. Enni nem akart csak egyszerűen igényelte, hogy simogassam és melegítsem. A szituáció elég félelmetes volt és ehhez még ez a sötét, szeles éjszaka is.... Porca viselkedése ijesztett meg. Tudom, hogy Ők mindenre sokkal érzékenyebbek. Ő érezte, amit én nem akartam elfogadni. Valahogy az ember szíve ilyenkor teljesen ellentétesen kezd el működni az agyához képest. Félelmet éreztem. Nem akartam szembesülni a tragédiával. Reggel Porca már agresszíven védte Morrist. Nem engedte a kutyákat a közelébe. Csak ő ülhetett Morris mellett, csak ő szagolhatta meg.

Morris ma reggel meghalt.

Amikor megtudtam, hogy Morris hozzánk kerül, hihetetlen energiát és erőt éreztem magamban. Ezt az erőt Mici gyógyulása adta. Mici betegségéből és gyógyulásából rengeteget tanultam. Elhittem, hogy megvan bennem a kitartás, az alázat, nagyfokú koncentráció és az a plusz energia, ami ahhoz kell, hogy Morrist is meg tudjuk gyógyítani. És most lenullázódtam. Elszállt az energia és nem bírok talpraállni. Megállt az élet itt nálunk. Nem tudok erőt gyűjteni, ahhoz hogy felálljak és továbblépjek. Jár az agyam. Valahol valami elromlott a folyamatban. Mégsem hagyta magát a természet. Be kell lássam, hogy nem mindig mi emberek irányítunk mindent. Nem szólhatunk bele a körforgásba. Próbálkozhatunk és vagy bejön vagy nem. El kéne fogadjam, hogy nem lehet mindig győzni. De miért pont most kellett megmutatnia a természetnek? Miért Morrisnál kell szembesüljek? Egyszer egy temetésen hallottam ... amikor elveszítünk valakit, akkor saját magunkat sajnáljuk. És hogy ne legyünk ilyen önzők. Van ebben valami. Naná hogy sajnálom magamat! Ki ne élné meg egy beteg kutyus elvesztését kudarcként? De szerettem volna látni felnőni. Szerettem volna megélni vele is a sikert, ahogy Micivel. Ezt leosztotta valaki? Egyszer sikerülhet, egyszer meg nem? Kesergek, pedig talán Morrisnak tényleg jobb már így. Talán tényleg szenvedett. Voltak pillanatnyi javulások és boldogság, hogy sikerülni fog. Morris tegnap már tudta, hogy ennyi adatott meg neki. Nemhiába nem evett. És remélem azért hálás egy kicsikét.

Valahol olvastam, hogy aki igazán szereti a kutyát, az ne tartson. Mert feldolgozhatatlan az elvesztése. De kutya nélkül meg nem lehet élni!

Morrissal még ma reggel elmentünk Balázshoz. Gyenge volt és nem is tudott lábra állni. Balázs még megvizsgálta,de már nem bíztatott. El akarta altatni. Megkérdezte, hogy beleegyezünk-e. Elsírtam magamat. A választ Morris adta meg. Szép csendben elaludt. A testét nem hoztuk el, viszont Balázzsal megbeszéltük hogy felnyitja a kis testet. Az eredmény: a tüdeje nem teljesen gyógyult meg a gyulladásból. És a gyenge tüdő miatt a szívizma is elgyengült a sokkal erősebb igénybevétel miatt. Ha túlélte volna, akkor később rengeteg probléma lett volna vele. Ez nem magyarázkodás és nem is vígasz. Sajnos ezek a tények. Remélem ezzel a diganózissal Morris hozzájárult ahhoz, hogy később kutyákat menthessenek meg.

Most éreztem először, hogy hosszú az út hazáig Szentendréről. Zokogtam és most is azt teszem. Borzasztóan fáj.

Köszönöm Balázs, hogy segítettél, hogy türelmes voltál velünk. Hihetetlen optimizmust és erőt adtál, hogy végig tudjuk csinálni az emúlt hónapokat. Rengeteget tanultam tőled és most már nem félek beadni egy injekciót sem. Tudom, hogy rád mindig lehet számítani. Réka neked meg köszönöm, hogy nekünk adtad Morrist, hogy megbíztál bennünk. És van még egy ember - akiről ma már elmondhatom, hogy a barátom, bár még sosem találkoztunk személyesen - köszönök neki mindent és Morrisnak meg köszönöm ezt a barátot!

A Morrisról szóló blogomat ezzel a nem túl vidám irománnyal zárom. Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta, aki szurkolt ennek a kis csöppségnek!

Kedves Morris, sosem felejtelek el